Kard és Fakanál

A Samthijáó Vajramutthí  gyakorlatokat Devasharmí és három kshatriya (a harcos kaszt tagjai) kísérője, Dhaní, Charaka és Pindu nevezetűek dolgozták ki, s építették tovább. A hagyomány szerint vándorútjukon találkoztak két taoista utazóval és egy tibeti démonűzővel is, s a tőlük átvett bizonyos titkos szellemi- és testi gyakorlatok is beépültek a Samthijáó Vajramutthí módszerei közé.

Az indiai módszereket az idegen módszerekkel keverve gyakoroltatták a két fiút az ún. ’Központi Energia’ felébresztésének tudományára, amelyben a megszerzett szellemi energiákat testi-fizikai energiákká lehetséges átalakítani. Ennek az energiafejlesztésnek a folyamatát illették a Shirayan és a Shirayana kifejezésekkel.

A Shirayan gyakorlása mellett a Samthijáó Vajramutthí további harcművészeti elemekkel bővült, s az így egymással közös egységbe foglalt gyakorlatozások egészét nevezték el egy idő után a Shirayan Vajramutthí és a Shirayana Vajramutthí kifejezésekkel.

A tanítók az egyéb testgyakorlatok mellé a tibeti démonűzőtől tanult technikákat is felhasználva összeállítottak egy jellemzően egyéni testierő-fejlesztést célzó módszert is, aminek a neve Lungjáó lett. 

A Lungjáó a hegyekben lévő egy bizonyos, spirituális módszerekkel megtalált sziklafal megszemélyesített neve, s a tanítás szerint ebből lép ki a gyakorlatozó titkos személyisége az Ajáó, a Tigrisember. 

Az Ajáó a Tigrisember megszemélyesített neve, teljes nevén: Lungjáó Ajáó.

A Samthijáó és a Lungjáó kifejezések mellé idővel további járulékos jelentések is párosultak.

A továbbiakban a Samthijáó, a Lungjáó, a Shirayana és a Vajramutthí gyakorlatozások egésze képezte a Shirayana Vajramutthí néven önálló harcművészeti irányzatként gyakorolt módszert.

A Shirayan Vajramutthí szanszkrit nyelvű elnevezésében a Vajramutthí jelentése ’gyémántököl’, a Shirayan szó pedig az energia működésének folyamatát jelöli.

A Shirayan Vajramutthí kifejezést leginkább úgy szoktuk magyar nyelven átadni, hogy ’A Koncentrált Erő Gyémántökle’.

A Shirayan Vajramutthí harcművészetben a testi-gyakorlatok és pusztakezes küzdőgyakorlatok mellett sokféle hagyományos fegyver használata is fontos szerepet kapott, melyek közt legfontosabb a hosszúbot és a kard volt. A régi indiai harcművészetekben az íjászat meglehetősen kiemelt jelentőségű volt, de ez a Shirayan Vajramutthí gyakorlatozásokból kikerült. A lehetséges fegyverek közül valamelyek előtérbe-, vagy háttérbe helyezése mindig a tanító megítélésén múlott.

A Shirayan Vajramutthí harcművészetet nem nagyobb közösségekben gyakorolták, inkább bizonyos kisközösségek ún. 'családi harcművészete' volt, amit nagyrészt titokban tartva őriztek és adtak tovább, így nem is terjedt el úgy, mint bizonyos más küzdőművészeti stílusok. 

A Shirayan Vajramutthí harcművészet gyakorlói hol egyik-, hol másik helyen telepedtek le Indiában, s amíg adott helyen éltek, az ottani nyelvet használták a gyakorlatok tanításakor, s ezért az irányzathoz több indiai nyelv is kapcsolható lehetne. Az eredeti név és a régi gyakorlatok elnevezései viszont a mai napig megőrződtek.

A Shirayan Vajramutthí harcművészet szakkifejezéseinek tárgyalásakor a gyakorlatozók felé a szanszkrit nyelvű és a hindí nyelvű vezényszavakat egyaránt megadjuk, de a régi gyakorlatok régi nevein nem változtatunk akkor sem, ha azok az előbbiekben említett kettőtől különböző, más idegen nyelvből kerültek be. Ez utóbbiak minden bizonnyal akkor történhettek, amikor a stílus fejlődésekor a már meglévő harcművészeti módszerek közé más, idegen gyakorlatok lettek adoptálva.

A Shirayan Vajramutthí harcművészethez különféle történetek, tanmesék és legendák is tartoznak, melyek némelyike helyenként nélkülözi a hiteles történetiséget, esetenként ellentmond egymásnak, de ezek is a továbbadott hagyomány részei, így ezek írott változatát is (mivel egyébként az átadások szinte majdnem mindig szóban történtek) a gyakorlatozók rendelkezésére bocsájtjuk. 

www.shirayanavajramutthi.hu

www.feketelotusziskola.eoldal.hu